 |
Előzmények:
Paolo Coelho: Zarándoklat című könyve nem csak tetszett, de valahol meg is érintett. Bár nem hittem, nem hiszem, hogy ez a történet a valóságban is így történt. Mégis magával ragadott, éreztem, engem is várnak ott csodák, engem is vár az út. El is kezdtem keresni, kutatni az interneten, és meglepően sok adatra, leírásra találtam. A sok érdekesség közül az egyik szembeötlő az volt, hogy az út St-Jean-Pied-de-Port-ból Santiago-ig 30 napig tart. Legalábbis az egyik javasolt útvonalterv szerint.
-Hát ennyi szabadságot a mai világban nem fogok kapni! – gondoltam és így próbáltam feledni a dolgot. Majd nyugdíjasként elmegyek!
De a dolog csak ott motoszkált a fejemben, és nem hagyott nyugodni. 2006-ban sok szabadságom bent maradt nem tudtam kivenni. Karácsony és szilveszter között pedig egy baráti társaságban kaptam egy "üzenetet", ami már valamit sejtetett. Következő év februárjában aztán vettem a bátorságot, megkérdeztem a főnököm véleményét. (Természetesen miután a családommal egyeztettem.) És mit ád Isten pár nap múltán pozitív választ kaptam. Az egyetlen feltétel az volt, hogy ne a nyári szabadságolás alatt menjek. Hát innen már egyenes volt az út a Santiago-ig. Illetve egy kicsit tovább, de erről majd a naplóban.
Elkezdtük a szervezést, az utazás megtervezését, vásárlást. A legfontosabb számomra a túrabakancs volt, szerencsére az egyik fehérvári üzletben nem csak ebben, de sok másban is a segítségemre voltak. Szóval a bakancsra nem sajnáltam a pénzt, hisz ez volt az egyik legfontosabb felszerelésem.. Az úton végig hű társam volt, kitartott velem jóban-rosszban,, és azóta is sokat használom természetjárásra.
Az indulást április 27-ére terveztem, repülővel Párizsba, majd aztán Párizsból TGV-vel Bayonne-ig. Onnan pedig egy helyi vasúton fel a Pireneusokba, St. Jean Pied de Port-ba. A terv szerint ez egy nap alatt megjárható, így másnap reggel akár indulhatok is. A reülőjegyet egy helyi utazási irodában vettük, ahol sokat segítettek, tanáccsal is elláttak. A vonatjegyet Párizsban terveztem megvenni, hisz vonatra mindig van hely, legalábbis a magyar viszonyokból kiindulva.
Aztán vártam az indulást.
|
 |
| |
És egy vers a zarándokútról, ami sok mindent elmond:
Jövés-menés helyett…
Aki rohan, azt az idő szorítja,
Aki zarándokol, azt az idő tágítja.
Aki menekül, önmaga elől fut,
Aki zarándokol, önmaga felé tart.
Aki menetel, másokhoz igazodik,
Aki zarándokol, saját ritmusára jár.
Aki túrázik, teljesít.
Aki zarándokol, teljessé lesz.
Aki kirándul, kikapcsolódik,
Aki zarándokol, bekapcsolódik.
Aki sétál, nézelődik,
Aki zarándokol, befelé figyel.
Aki bóklászik, céltalan,
Aki zarándokol, célra talál.
Aki zarándokol, úton van.
Aki zarándokol, jó úton van. |
|
